Március 7-én, szombaton, püspökké szentelték Böcskei Lászlót, akit Tempfli József püspök úr nyugdíjba vonulása után neveztek ki utódjául Nagyváradra. Örülünk annak, hogy Temesvárról nevezték ki az új megyéspüspököt, de ezzel együtt egy kissé szomorúak is vagyunk mivel nagyon megszerette őt az egész egyházmegye.
A 19 évi szolgálat alatt tanúskodott elkötelezettségéről és a fiatalok iránti szeretetéről. Pappá szentelése után néhány hónapig egyetemi lelkészként szolgált, ezután hamarosan püspöki titkár, majd Roos Márton püspök úr általános helynöke lett, de új feladatkörében is nyitott szívvel és nagylelkűen fordult a fiatalok felé. Ez a nyitottság és segítőkészség az évek folyamán semmit sem vesztett intenzitásából. A TEKMEK is számtalanszor tapasztalhatta ezt.
A szentelést Ft. Roos Márton temesvári megyés püspök, Ioan Robu bukaresti érsek és Bábel Balázs kalocsa - kecskeméti érsek végezte. A Vatikánból érkezett megbízólevél, a pásztorbot átadása, a békecsókok mind az új pöspök elfogadását jelentették. Mégis nem ezek voltak a legfontosabb mozzanatok, hanem magának az új pöspöknek az igent mondása. Nem egyszerű feladattal bízták meg de ő mégis vállalta, ezzel nekünk is példát adva arra, hogy a világban nekünk szánt helyet Isten segítségével mi magunk kell betöltenünk. "Akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek" írja József Attila egyik versében.
A szomorkás idő ellenére sokan eljöttek a püspökszentelésre, a bazilika megtelt váradi és temesmegyei hívekkel. Mi is ott szorultunk, majd a szentmise végén egy kis ajándékkal köszöntük meg a sok segítséget az új főpásztornak. Ez úton is kívánjuk, hogy mindaz a támogatás, személyes példa, segítség amellyel kisért minket százszoros termést hozzon számára!
Bárdi Melitta