" Én a barátaimnak mondalak titeket ...."
Jn.15,15
|
Immár 29-ik alkalommal került megrendezésre az Országos Katolikus Egyetemista Találkozó. Az idén tavasszal Gyulafehérvár vállalta a házigazda szerepét. A résztvevő 182 fiatal az ország különböző egyetemi lelkészségeiről érkezett. Képviseltette magát Csíkszereda, Marosvásárhely, Brassó, Kolozsvár, Nagyvárad illetve Temesvár a TEKMEK által. A gyulafehérvári egyházmegye az idén ünnepli alapításának 1000-ik évfordulóját , ezért nagyszámú román ajkú fiatal is ellátogatott a rendezvényre; Jásszváros, Brassó illetve Bukarest képviseletében. Mivel emberi kapcsolataink alapja a megismerés, ezért megérkezésünk első napját ismerkedéssel kezdtük. Minden egyetemi lelkészség kreatívan, szimbólumok által próbálta kifejezni, hogy mi az ami tagjai számára fontos, mi az ami életet ad egy egyetemista csoportnak. Ez főleg azon fiatalok számára volt hasznos, akik előszőr vettek részt egyetemista találkozón, ugyanakkor hídépítési folyamat kezdete is volt a román illetve magyar nemzetiségű fiatalok között. A szervezők, a gyulafehérvári szeminárium kispapjai, igazán gazdak programról gondoskodtak, hiszen szombaton Jakubini György érsek úr kezdte meg a lélek gazdagító előadások hadát. A gazdag tartalmú, frappáns szófordulatokkal átszőtt előadás igazán megértette velünk a millenium fontosságát úgy a Szentírásban mint az Egyház életében. Majd Bereczki Szilvia, jelenünk kihívásaival szembesített minket. Szerinte észre kell vennünk az idők jeleit és aszerint megélni a kereszténységet. Jakubinyi érsek úr mondta, hogy minden jó prédikációnak három része van, így nem hiányozhatott egy harmadik előadás sem, hogy a teljesség megvalósulhasson. Szilágyi László személyes tanúságtételével próbált rávilágítani arra, hogy a mai kornak is szüksége van Istent kereső fiatalokra. Számomra, elsőéves egyetemistaként és új TEKMEKesként, igazán mély élményt nyújtott ez a találkozó. Jó volt tapasztalni, hogy mennyi fiatalnak fontos az összetartozás. Szükséges egy olyan közösség létezése, ahol a kereső fiatal értékekkel szembesülhet, ahol érzi, hogy szükség van rá, ahol kibontakozhat, ahol megtanulhat külömbséget tenni az eltorzított és kisarkított eszmék és egy nemes életcél között. Az OKET elsődleges feladata, hogy keresztény értelmiségieket neveljen. Megtanítsa a fiatalokat arra, hogy ne váljanak olcsó reklámok prédáivá. A nótaest alkalmával is bebizonyosodott, hogy magyarok és románok tudnak együtt vígadni. A nemzetiség, a nyelv, amelyet beszélünk nem szabad, hogy szakadékot mélyítsen közöttünk, hiszen Szent István királyunk is azt mondta: egy ország annál erősebb minél sokszínűbb. A közös OKET arra világított rá, többek között, hogy nem ellenséget kell lássunk a másik félben, hanem jobban meg kell ismerjük. Érdekes volt meghallgatni minden csoport egyetemista társaihoz intézett üzenetét. A legtöbbször a bátorságra és a kitartásra való búzdítás hangozott el, hiszen József Attila is azt mondja egyik versében: ?csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek". Csak akkor leszünk igazi keresztény értelmiségiek, ha elég bátrak leszünk kiállni meggyőződéseinkért. A vasárnapi hálaadó szentmise után a viszontlátás reményében vettünk búcsút régi és új barátainktól. Köszönjük mindazoknak, akik az idei OKETet megszervezték, hogy ismét lehetőségünk volt lelkiekben gyarapodni! Blaj Bianka

|
|
 Csütörtök: Molnos András Csaba - A szerepek mélységei  Hétvége: Kirándulas Lugosra
1918 December 1 utca 1. szám, 300231 - Temesvár. 0756-353774 (Bene Tamás) 0746-849272 (Kuti Csilla) email: tekmek_temesvar [kukac] yahoo [pont] com
|