" Én a barátaimnak mondalak titeket ...."
Jn.15,15
|
Pár hete közösségépítő hétvégét tartottunk Kladován, egy Máriaradna melletti kis településen. A dimbes-dombos erdős táj, a csend már a kezdetektől elfeledtetett velünk minden gondot, bajt, egyből a jó hangulat lett úrrá rajtunk. Ez a kikapcsolódni vágyódás mellett az ügyes szervezők kiválló munkájának is köszönhető, mivel nagyon szépen elő volt készítve minden: főzés, evés, ima, játék, megosztások, mise, szóval minden ami kell. Most azonban csak egy valamit szeretnék kiemelni. Nem is olyan rég az egyik körímélben erről a hétvégéről olyasmit olvashattatok, amit talán sokan nem értettek meg. A hétvége mondanivalóját próbáltam összefoglalni egy mondatban, mely így hangzott: "Mi igazán közösségként éreztük magunkat Kladován, még akkor is ha csak 12-en voltunk: ebben nagy SEGÍTSÉG volt az IMA, ami miatt BIZALOMmal voltunk egymás iránt és így BARÁTOKká lettünk. Így volt lehetséges, hogy a SZERETET végig elkísért minket..." Ugye észrevetted, hogy a hangsúly itt nem a köreten, a fogalmazáson, hanem a segítség, ima, bizalom, barátságok és szeretet szavakon van... A hétvége meghatározó programja egy játékba ültetett, kissé fárasztó, de ugyanakkor mindenki által felelősségtudattal, nagyon komolyan vett feladat volt. 12 közösségi érték közül kellett kiválasszuk azt az 5-t, melyre alapozhatjuk a TEKMEKet. Így jutottunk el arra a következtetésre, hogy a fent említettek ha csak szavak maradnak, ha nem éljük, nem próbáljuk megélni őket, nem nevezhetjük magunkat közösségnek. Miért? Mert egy közösség arról szól, hogy egymásra figyelvén segítünk a másiknak. Arról szól, hogy bizalommal vagyunk egymás iránt és ezáltal őszintén megnyílunk régi és új / régiek és újak irányába. A közösség azt is jelenti, hogy barátságokkal, barátokkal vagyunk körülvéve, ezáltal a kommunikáció és a jó hangulat is adott. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a mi közösségünknek az ima szerves része kell legyen, hiszen amellett, hogy hálát kell adnunk mindenért, az ima által lelki támaszt is kaphatunk illetve adhatunk felebarátunknak. Ha mindez megvan, akkor valóban létrejöhet az egység, megvalósulhat a szeretet. Szeretet egymás iránt, szeretet Isten iránt. Lehet, hogy túl nagynak tűnnek ezek a szavak, de higgyük el, ez az 5 alappillér: a segítség, bizalom, ima, barátságok és a szeretet szükséges ahhoz, hogy csoportunk valóban egy közösség legyen. Akik ott voltunk ezen a hétvégén úgy gondoljuk, hogy szeretnénk is tenni ezért. Te? Dolóczki Istu

|
|
 Csütörtök: Molnos András Csaba - A szerepek mélységei  Hétvége: Kirándulas Lugosra
1918 December 1 utca 1. szám, 300231 - Temesvár. 0756-353774 (Bene Tamás) 0746-849272 (Kuti Csilla) email: tekmek_temesvar [kukac] yahoo [pont] com
|