Mint rendhagyó eseményre való készülést, napirendre tűzte a TEKMEK. A megbeszélésén aggódalomra találtunk okot, főképp az idő és befogható ember hiány miatt. Sajnos ez az általánosság, tény nem maradhat figyelmen kívül, hogy ha szabad, minőségi időtöltésről van szó, azt minél önzőbben magunkra fordítanánk. A kiértékeléseken átküzdve magunkat, fontolóra vettük a fellépésünk mikéntjét... a bizonytalanságban nem tántorodott el a kis csapat.
Távolságtartó voltam, nem értve milyen előadásra vállalkoznék. Úgy jött el a május 24.-ei este, megérkeztem a Líra terembe a "csoportok kultúrális programját" szemügyre venni. De ott két perc alatt a színpadon találtam magam, a sűrgés-forgásban, hogy próbáljunk. Láttam örömmel és visszakozás nélkül csatlakoztak még. Az árnyékainktól való szabadulás témájára építő, árnyékdal című darabot játszottunk. Idegenkedésem megszegyénítően a darab egyszerű és nagyszerű volt. De még inkább tetszett a próbán tapasztalt összetartás és igyekezet.
Előre örültem az előadás, a TEKMEK bizonyítványának, mert az idők jelei hiába riogattak. Ismerve, szeretve azt aki egymaga emberiséget mentett meg, hogy is ne hordoznánk saját keresztünket és szolgálnánk, mint magunkat barátainkat is? Jött a hír, mi kezdünk és visszahúzott az árnyékdalt bevezető szöveg, illetve a rá árnyékot vető csenevész, "ösztönös" hurrogás. De hamarosan románul is elhangzott a bevezető, az előadás nyitányától pedig kitüntető figyelem lett úrrá a nézőtéren.
Nagyon fülelt a közönség - csak nyújthatott valamit. Én is örültem, s köszönöm, hogy részt kaptam benne, jelen volam. Nem csak azért, mert az előadás tetszett, köszönetek, elismerések követték még jó pár napig. Hanem egyszerűen, mert csuda jó érzés hálásnak lenni.

Laci